2010. január 27., szerda

Qiuche. Kis.

Vannak barátaim a konyhában. Ilyen a kedvenc serpenyőm, a mixfix, a hegyes késem, a kék melegítőedény, a turmixgép és a kis sárga sütőedényem, amit Anyutól kaptam. Ez egy kétszemélyes tál, amiben mindenféle finomakat lehet sütni. Mivel tortaformám nincsen (pedig ebben kéne), így ebben sütöttem a quiche-t. Először készítettem, s azt hiszem, ez is egy olyan kaja, amit nem lehet elronatni, fél óra alatt megvan és mindenféle jöhet bele, ami otthon van! Tésztás, húsos-zöldséges tejszínes, sajtos egytálétel lesz belőle. Hozzávalók két személyre:

a tésztához: 15 deka liszt, 1 deci hidegvíz, 5-7 deka vaj, csipet só.

a töltelékhez: bármi. Én póráhagymát és szalonnát pirítottam, kakukkfűvel fűszereztem.

a tetejére: két tojást összekeverni két deci tejszínnel, sóval, borssal fűszerezzük. 15 deka reszelt sajt a sütés felénél kell rá.

A tésztát összegyúrjuk, 20 percre betesszük a hűtőbe. Addig a póráhagymát felkarikázzuk, a szalonnát kockára vágjuk és serpenyőben megpirítjuk, fűszerezzük. A kedvenc edényemben sütöttem, kétszemélyes kis sárgában (hőálló). Ebbe belenyújtjuk kézzel a tésztát, hogy pereme legyen, majd beletesszük a tölteléket, s meglocsoljuk a tejszínes tojással. Kb. 25-30 percet sütjük, negyed óra múltán szórjuk rá a reszelt sajtot.

Bejött, máshogy is ki fogom próbálni!! És köszi Gabi az ötletet! (Update: ő is elkészítette, mozzarellával és paradicsommal :-)

Itt van a kis sárgában:

és a tányéron:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése