2010. április 7., szerda

Svédből való füstölt lazac.

Köszönöm Tesókám a füstölt lazact, amit egyenesen Arjeplogból hoztál :-))) Ma elkészítettem, olívaolajon sütöttem ki, a citromborssal és citrommal. Reteksalátát ettünk hozzá: a retket felkarikáztam, megborsoztam, olívaolajjal csepegtettem és egy kanál tormát tettem hozzá. Serpenyős olívaolajas bagett volt még hozzá.


Horvát finomságok.

Húsvétkor a horvát rokonokat is meglátogattuk, ami gasztroélményeket is hozott. Házilag nyújtott túrós és almásrétessel, ill. krémes sütivel kínáltak minket. Sőt, a receptjét is elkértem az utóbbinak. Megkeresem a táskámban és leírom.



Húsvét!!

Otthon voltunk, így a szüleim alkottak fantasztikus finomságokat leginkább! Nagypénteken rántott halacskát ettünk, szombaton viszont az elmaradhatatlan sonkát. Mint mindig, idén is házi volt minden. Mangalicasonka, le sem lehet írni, annyira finom volt. Hozzá házi készítésű torma - Apu kicsit megdinszteli és porcukrot szórt rá -, valamint a sonkalében főtt tojás. Anyu isteni sütiket varázsolt, így Hungária szeletet (diós piskóta, főzött krémmel és csokival), gyümölcstortát, kókuszkockát. Nyamiiiii. Vasárnap a csirkemellet én készítettem, kínais módra, na ezt leírom gyorsan. A csirkemellett felszeltem, palacsintatésztába mártottam és kisütöttem olajban. A következő szósszal kentem meg a kisült húsokat: 2 deci vízhez két evőkanál cukrot adtam és felfőztem. Hozzáöntöttem kevés paradicsomlevet (szintén otthoni) és chilipaprikát vagdostam bele. Főzni kellett, hogy a víz elpárologjon picit. Bejött mindenkinek!
Ha Húsvét, akkor tavasz, így tulipánszezon:-) Kaja helyett most ez a kép!

Császármorzsi.

Macera, így nem csinálok sokszor. De elfogyott azonnal :-) Hozzávalók, amit még pontosítanom kell, de most már álmos vagyok nagyon...

fél liter tej

egy csomag vaníliás cukor

tojás

20 deka búzadara

vaj

A hozzávalókat összekeverjük, majd egy teflon serpenyőben vajon, folyamatos keverés mellett addig sütjük, amíg szét nem esik, morzsásra. Hallottam már sütős változatot is, de én ennél maradok inkább.


Ruccolás tonhalsaláta.

Hát ez olyan egyszerű fogás, hogy két sorba is kifér. A ruccolára rápakolok mindent, ami itthon van, így tonhalat, paradicsomot, hegyes erőspaprikát, parmezánforgácsot és olívaolajat. Ennyi!