2010. március 13., szombat

Halas hétvége II. Fokhagymás-citromos pisztráng.

A tegnapi bevásárláskor pisztrángot is beszereztem, két kisebbet. Tegnap este már befűszereztem: kívül-belül sózás után, a belsejükbe kakukkfűágakat, fél-fél citromszeletet, fokhagymagerezdeket tettem. A tetejét citromlével, olívaolajjal locsoltam, kakukkfüvet szórtam rá.

Ma a kis sárga edényemben sütöttem, néhány vajkockát, pár citromgerezdet és héjastul fokhagymagerezdet tettem rá. Először fólia alatt sütöttem, alacsony lángon, sokáig (így az apró szálkák szinte szétfőttek), majd levettem a főliát, hogy piruljon. Héjában főtt krumplit ettünk hozzá, meghámoztam és vajon megpirítottam. Fokhagymás petrezselyemben forgattam még meg. Saláta gyanánt paradicsomot kockáztam fel, fél lilahagymát pár pillanatig olívaolajon futtattam meg és ez került a parikra. Só és balzsamecet tette még finomabbá. Itt a kis gonosz:

Holnap már nem hal lesz, hanem malackalapocka!! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése