2010. október 1., péntek

Életem utazása

Már készültem, hogy magyarul is leírjam végre, életem utazását éltem át ezen a nyáron, az úti cél pedig Andalúzia és Katalónia volt!! Amióta 5 éve Barcelonában voltunk (ahonnan sírva jöttem haza), visszakészültem. De úgy istenigazából bejárni egyrészt Dél-Spanyolországot, másrészt megnézni újra Barcelonát! A szervezés már 5 éve megkezdődött, sőt tavaly is már kinéztem szállásokat, úticélokat. Egy hónap megfeszített internetezéssel mindent lefoglaltam, megnéztem (menetrendek, látnivalók, tömegközlekedés). De egy hirtelen vezérelt ötlet, vagyis fogadás beteljesítette ezt: a focivébé alatt megbeszéltük, ha nyernek a spanyolok, oda megyünk! És tessék, a srácok kitettek magukért, mi meg mentünk! Ahonnan persze gasztroélmények tömkelegével érkeztünk haza. Az útvonal: Bécs-Jerez-Cadiz-Sevilla-Cordóba-Granada-----Barcelona voltak.

Az egész út nincs benne, inkább a gasztroélmények vannak kiemelve benne.

Mindenhol szuperjó szállásaink voltak (vállbaveregetem magam a tökéletes szervezésért:-D), első állomásunk Cadízban volt, itt konyhás helyünk volt. Vendéglátünk egy argentin srác, lakótársunk egy katalán és néhány napig egy baszk srác voltak. Szóval kulturális kavalkád :-) A városban szuperjó, olcsó (az északi árakhoz képest jóval!!) piac volt, tengeri herkentyű hegyekkel, friss olívával, kolbászokkal, gyönyörű húsokkal!!! Istenem, vissza akarok mennii!!!! Csináltam egyszer tintahalsalátát, ami felkarikázott, kibelezett tintahalat jelentett, olavíolajon megpirítottam, fokhagymát szórtam rá, paradicsomot ettünk mellé. Ott olyan éretlennek tűnő paradicsomot árulnak direkt salátának. Jó volt, bagettel ettük!

Piac (bocs a fotó minőségéért, de hát a szikrázó napsütéssel szemben az ember tehetetlen :-)

Húsos:


Sonka, paradicsommal:

Tintahalsali:

Aztán tapas-oztunk, isteni marhapörköltet, herkentyűsalátát, paprikasalátát, helyi helyeken, hát le sem tudom írni az élményt. És ezt úgy, hogy közben Barca meccs volt és „Xavis” pohárból ittam a sört :-))))

Egyik este átjött Gonzalo (jóbarát Jerezből, aki most CPH-ben hiányolja a napfényt, tengert és kék eget valszeg…) és barátai (így Estanis és Alicia is, akik ezt a hetet Bp-en töltötték, sokszor találkoztam velük, nagyon helyesek! És gasztrofanok nem mellesleg!). Azért jöttek át, mert Cadizban egy évben egyszer olyan progi van, hogy napnyugtától napkeltéig koncertek, táncestek, partik vannak. Nem tudtuk előre:-). Ezt muszáj leírnom, végre megélhettem, hogy flamenco-t láthattam, hallhattam!!!! Kész, vége, finito, ennyi, ahogy kovácszolibácsi mondaná. Teljesen a hatása alá kerültem. Ne nézzetek hülyének, de előző életemben szerintem spanyol voltam. Azóta itthon beíratkoztam egy flamenco tanfolyamra, aminek minden percét élvezem :-D Na, egy kanyar vissza!! Ekkor a szállásunktól 20m-re levő pecsenyésnél ettünk rántott rákot, halat, titnhatalat, mindenfélét. Sőt, rántott cápát is, tökjó volt!!! Ime!!

Cadiz fantasztikus hely volt, ha belegondolok, örülök és fáj a szívem is ("bitter jollity", ahogy Zságer Baliéktől halljuk). Elhagytuk a mosolygós várost 4 nap után, ami máig hiányzik. Jövőre remélem újra….

Proxima destinación: Sevilla. Gyönyörűűűűű!! Meleg volt, mint a rosseb, sörrel és vízzel lehetett csupán kibírni (bár nem ez volt a legmelegebb helyszín, hanem majd…majd…). Itt nem volt konyha, így a helyi helyeket kellett felfedeznünk, amit mondhatom, igazán jól sikerült, a nap fénypontjai a vacsorák voltak :-) (ez persze nem teljesen igaz). A szállástól kétszáz méterre találtunk egy bárt, without tourists, a szakács letette a pultra a kaját, Te meg elvetted. Ja, az étlap!! És a személyzet!! Semmi nyelvtudás, de még annyi se, így azt sem tudtuk mit kértünk, kivéve a paellát. Két főfogásos kaja, sörrel, kenyérrel 7 euró volt, teljesen baráti ár. És akkora de akkora adagok, hogy az előételtől jóllaktunk!! Ettünk paellát, isteni volt, jobb, mint Cadizban. Aztán csicseriborsós spenótot, hűűűű de jó volt! Pörköltszafttal készítették, kenyérrel laktató előétel volt! Aztán megkóstoltam a gazpacho-t, 40 fokban jól esett, ettünk még sült lepényhalat salátával, paradicsomos-halas cuccot krumplival, csirkét, szóval nagyon jó kis hely volt ez!!! A folyópart tele van fügebokrokkal, onnan is csemegéztünk jó magyar módjára, toltuk a Xavis, David Villa-s, Casillas-os, Sergio Ramos-os Cruzcampo-t (helyi sör), életet mentettek. Gyönyörű parkok, épületek, aréna, katedrális, szép belváros, ez Sevilla!

Vonattal mentünk tovább Cordóbába, ami jópárszáz évvel ezelőtt a világ leggazdagabb városa volt, a mór uralomnak köszönhetően. Meleg volt, mint a dög itt is, de nem érdekelt akkor, amikor ilyen szép látnivalókat láthat az ember! A nagymecset fantasztikus élmény volt!! A sok szökőkút, a fehér házak, wow, vagy ahogy a spanyol mondja, guau!! Kaja tekintetében itt sem konyhás szállásunk volt, hanem egy kis hotel, gyönyörű belső udvarral és szép, autentikus szobával, wifivel :-). A reggelit megoldottuk, bagett, sajt, ilyesmi, de itt is keresni kellett egy olcsó, helyi helyet. Már teljesen elkeseredtem, hogy nem találunk, amikor szembejött az utcán egy!! Az ár baráti volt, 6.95ért háromfogásos menüt ettünk, nagy előétellel, sörrel, vízzel, még desszertet is kaptam. Szótár segítségével ment a kaja kiválasztása itt is :-D Isteni volt a paprika, olajos-borecetes lében, csicseriborsó borecetes főzelékszerűségként, bikanyakpörkölt, lazacpörkölt :-DD. A helyi süti nevére nem emlékszem, de tuti volt! Sajnálom, hogy nem fényképeztünk, de mihelyt kihozták, nekiestünk :-) . Churrost akartam enni, de itt nem jött össze, máshol viszont igen!!

Proxima estación, bár ez lehet, hogy katalánul van, most veszem észre: Granada. Ide is beteszem a kedven dalomat, ami mindig eszembe jut róla. Gyönyörűen énekli Emese: http://www.youtube.com/watch?v=_8G4QMyEJiQ

Busszal jöttünk, útközben olívaerdők, ameddig a szem ellát!!! Fél Dunántúlnyi terület, mind-mind olívaligettel!! A buszmegálló kint volt a város szélén, a szállásunk bent, tömegközlekedve értük el. Előtte kajavásárlás a helyi Alcampo-ba (=osanka = Auchan). Olcsó és volt minden. A szállás egy igazi helyi hely volt ismét, egy nőtől béreltünk szobát az Albaycín városnegyedben, ami a világörökség része! More info: wikipédia.

Főztem sokat, paellát (fagyasztottból, de föltuningoltam és finom volt), sütöttem gyönyörűszép marhahúst, fokhagymával, padlizsánnal, rozmaringgal. Meglestem, hogy a nő miket főz, hááát, isteni tonhalsalátát készített, cikóralevelekkel, húst sütöttek, szóval tökjó volt egy igazi andalúz konyhában tenni-venni. A város fantasztikus, itt volt a legtisztább az idő és egyben a legmelegebb! Ha valaki aszondja nekem előtte, hogy 45 fok lesz este, akkor egyrészt nem hiszem el és kiröhögöm, másrészt itthon azt gondolnám, hogy megfőlök simán. De nem! Valahogy nem volt olyan meleg, mint az itthoni 30-35 fok, a magas páratartalom miatt. Szóval el tudnám viselni ezt szerintem, ha úgy adódna…Ami szokatlan volt, hogy nincsen a belvárosban egyetlen ábécé sem!!!! Tényleg rengetegszer bejártunk minden utcát, de semmi!! Úgyhogy maradt a vásárlás az osankában. Az Alhambrát néztük meg itt, Tejóélet, mennyire szép!!

4 nap ittlét után pedig elhagytuk a gyönyörű Andalúziát, s irány észak, Katalónia, BCN. 5 éve voltunk ott, a legkedvesebb város volt nekem ezidáig, így ezért is mentünk vissza. Érdekes élmény volt, egyrészt az, hogy délről mentünk, össze tudtuk egy picit hasonlítani a viszonyokat, másrészt milyen változások történtek Barcelonában. És az igazat megvallva, nagyon megszerettük a déli részt, az emberek barátságosak, közvetlenek, a kaják szuperek, a táj, az óceán….A buszos utazás 15 óra volt :-) de érdekes élmény, mert rengetegféle ember utazott rajta, mentek melózni északra többnyire. A táj is csodaszép volt, több olyan városba bement a busz, amit korábban kinéztem, hogy el kéne menni oda. Murcia régió is nagyon szép, Valenciában ugyan éjjel voltunk, de tetszett a város!! Reggel 8-ra értünk Barcelonába, s azt bírom abban a városban, hogy mindig napsütés fogad minket :-) A szállásadónk egy katalán lányka volt, aki kiadta a lakását. Megjegyzem, jóval olcsóbb volt, mintha szállodába/apartmanba mentünk volna. És igazán nagy élmény, hogy szintén helyi életet élhettünk. Egy piac volt két sarokkal odébb, drágább jóval, mint Cadizban, de gyümölcsöt vettünk itt. Ábécéből volt dögivel, normális, minden be tudtunk szerezni, úgyhogy itt is főztem. Igazából itt nem ültünk be sehova, hanem a bolti új cuccokat próbáltuk ki. Rengeteg tintahalkonzervet ettünk, paellát ismét, pástétomokat, gyümölcsöket. Végül is Barcelona egy szép keretet adott az utazásnak, hiszen gyakorlatilag itt is sokat strandoltunk. Amikor nem, maradt a mászkálás, felfedezés élménye! A város számomra a kontrasztok városa, hiszen itt minden megfér egymás mellett. És mindenki. Leírni nem lehet, el kell menni oda. Wifi nincs!!!! Nou Camp is volt, majd elfelejtettem!!!

Röviden, tömören, ez volt életem utazása, ami szerintem akkora energiával töltött föl, mint egy ház. Azóta járok flamenco-ra, hogy legalább heti másfél órában hadd legyek újra ott és átéljem a cádizi tengerpart hangulatát….Jövőre veled, ugyanitt Andalucia, addig is: Cai…

http://www.youtube.com/watch?v=33JUrGwZQLY

Képek jönnek majd, nem kajákról.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése